Frissülnek a fenyők naponként ifjulóan,
sötét lomb közt az ég lágyabbra vál -
nedves szelek előtt meghódol a február,
a völgyben csak tűnő, fekete hó van.
A kertben, szérüben még téli némaság,
mély csend honol az ódon épületben,
de nyomja valami a kongó, nagy szobát:
tavaszi, nedves illat lebben.
Bár harmattal lepett, zárt ajtónk üvegén
átnézve láthatom: hóbuckás künn a balkon,
a csapzott puszta kert nem fáj most mégse sajgón,
hársfák hegyére már csókákat várok én.
Várom, miként fogoly, ki rég szabadba vágyik,
a ködlő márciust, barnálló dombokat,
meleget, fénysugárt fehér felhők alatt,
a mezők első pacsirtáit.
/Ford.: Fodor András/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése