Tavaszi vadvíz sustorog,
elárad zúgva a határban.
Varjak, sereglő vándorok
kiáltanak harsány-vidáman.
Sötét buckákból gőz omol,
s a lanyha reggeli melegben
a sűrű, lágy-fehér gomoly
fénnyel itatva tovalebben.
S a ház előtt a pocsolya
déltájt vakító fényre lobban,
hogy csupa fénypetty a szoba,
sugár remeg minden sarokban.
Megtépett felhőnyáj vonul,
közte az ég ártatlan kékje,
s fentről egy szelíd sugárkéve
a szérűskert csendjébe hull.
Tavasz, tavasz. Édes igézet.
Állsz önfeledten, ontja rád
rügy-illatát a kert, s megérzed
a csorgó tetők jószagát.
Kivág a vadvíz sustorogva,
kakas kiált a kert alatt,
nyers illatú, lágy szél szalad,
és szemedet puhán befogja.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése