Hol mennydörögve, hol csitulva
zeng a major mögötti táj,
suhog a nyárfasor, befutja
az ablakot a félhomály.
A felhők mind mélyebbre szállnak,
frissülve lengenek tova,
meg-megújult szelekkel árad
az ázott rétek illata.
Kalászok görnyednek a mezsgyén...
De völgy öléből, kert alól,
a széllel is versenybe kezdvén
fülemilék friss hangja szól.
De ím hideg szél söpör át a
juhar s nyárfasor fölött...
A bozót szárazon zörög,
becsapódik az ablak szárnya,
lobban a villámlás tüze...
És hirtelen a háztetőn fenn
nyílik az ég gyors-reccsenően,
nehéz robajjal, s körüle
minden ijesztő csöndbe dermed -
a kert némultan elborul
s tavaszi áldásként ered meg
a zápor, sustorgón zudul.
Kalászok hajlanak a mezsgyén
mélyebbre, de a kert alól
még áthatóbb nótába kezdvén
fülemilék friss hangja szól.
Aztán fokonként egyre gyérebb
a zivatar s az ég zaja,
betölti a fasort az éjnek
melegen áramló szaga.
Sűrű és mozdulatlan pára
ül a mezőn. Szunnyad a táj.
Alig pirul egy csíkon át a
felhők mögötti félhomály.
De virág-altató ligetben,
sűrű erdőn és kert alól,
mind visszahangzóbban, fényesebben
fülemilék nótája szól.
/Ford.: Fodor András/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése