Pósa Lajos: A feketerigó

Fölmosolyog az égboltján
Rózsapírral Kelet,
Fű, fa virág örömében
Gyöngyharmatot nevet.
Álmodik még a madár mind
Az erdei csendben,
De a bokrok sűrűjéből
Már a rigó rebben.

Fölrebben a sudár fára,
Egy kiálló ágra,
Szárnyairól, tollairól
A harmatot rázza.
Átkiált a pajtásihoz,
Mit kiáltoz vajon?
Hirdeti a piros hajnalt
Örvendező hangon.

Dalol, dalol, mint akinek
Nincs is másra gondja -
Második is, harmadik is,
Mind utána mondja.
Valamennyi dalos rigó
Sorba mind megszólal,
Fölkeltik a madarakat
Szép fuvolaszóval.

Ébredeznek, imádkoznak
A fuvolaszóra...
Fák csúcsain ott ragyog már
A Nap első csókja.
Ágon-bogon sugár játszik,
Örömet lövelő,
Nemsokára fénybe fürdik
S daltól zeng az erdő.

Cini-cini, szól a cinke,
Erdő hegedűse,
Megcsendül az énekes pinty
Ezüst csengettyűje.
Vígan fütyül az aranybegy
Követi a társa,
Belevegyül a kakukkszó,
Gerlice búgása.

Fújja-fújja a rigó is,
Aranyos a kedve,
Zenekarban fuvolázik
Neki lelkesedve,
És mikor a lombos erdőt
Telezengte dallal,
Reggelije várja készen,
Terítve az asztal.

Zöldbársonyos abrosszal van
Asztala terítve,
Itt is, ott is illatozó
Virággal díszítve.
Lakomája: hangyatojás
Finom gilisztával,
Friss pecsenye bogárhúsból
Ízletes csigával.

Szomja ellen jó helyet tud,
Tisztavízű forrást -
Azután meg sétálni megy
És barangol folyvást.
Gallyak között, bokrok alján
Úgy szeret bujkálni...
Kutatja, hogy mi az újság!
Mert nagyon kíváncsi.

Lába alatt, ha vadásznak
Haraszt ne zörögjön:
Vadak őre a mi rigónk,
Észreveszi rögtön.
Puskacsövét megpillantva
Fölkiált ijedten,
Madárnyelven hírül adja:
Kutya van a kertben.

Ismerik már a vadak jól
A rigó vészhangját:
Menekülnek, lesipuskást
A faképnél hagyják:
De a rigó ott fülel és
Szemmel tartja mindég,
Addig-addig, míg távozik
A hívatlan vendég.

Mikor a Nap nyugvóra száll
S erdő, mező hallgat,
Szélben ingó fűszálakon
Csillámlik a harmat:
Kis zenészünk fuvoláját
Előveszi újra,
Esti csillag feljöttekor
Gyönyörűen fújja.

Kigyullad az egyik csillag:
Rákezdi a másik...
Harmadik is, negyedik is
Versenyezve játszik.
S mintha minden új csillagból
Egy-egy rigó szállna:
Megzendül az erdőszélnek
Minden bokra fája.

Valamennyi dalos rigó
Sorba mind megszólal.
Altatják a madarakat
Szép fuvolaszóval.
Majd egyenként hazaszállnak
Fészkeikre szépen...
Az utolsó dal is elhal
Az erdő csöndjében.