Kertekből
jövök én, hegy szülte fiak, tiközétek!
Kertekből,
hol a Természet szelíd engedelemben
él,
ápolva meg ápoltatva az emberek által.
Ám
ti, ti nagyszerűek, ti ugy álltok az enyhe világban,
mint
a titánok, s nem tartoztok, csak magatokhoz,
tápláló-nevelő
egetekhez, a földhöz, amely szült,
emberi
iskola még eddig titeket sose látott,
boldogan
és szabadon növekedtek erős gyökerekből
egymást
közt a magasba: hatalmas karral, akár a sas
zsákmányát,
a teret markoljátok, s koronátok
napsugaras
nagysággal nyúlik a fellegekig föl.
Vagytok,
amennyien, annyi világ: mindőtök egy isten,
és
szabadon társulva, akár a csillagok, éltek.
Erdőtök
nem irigyelném, ha a szolgai sorsot
tűrhetném,
s élnék örömest én társasan akkor.
Társasan
élni ha nem kényeztetne tovább is a szívem,
rabja
szerelmének, de örömmel köztetek élnék!
/Ford.:
Rónay György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése