Heinrich Heine: Kandalló-dal

 

Kint az éjben sűrű pelyhek
Hullnak, zúg a fergeteg:
Kis szobámban száraz helyet
Meghitt, jó zugolyt lelek.

Eltűnődöm, hátradűlten,
Kandallómban tűz ropog,
Zengve forr a víz az üstben,
Régi nóta fortyog ott.

Cirmos, puha, egerésző,
Talpát süti hő parázs:
Leng a láng és ó mesét sző,
Mily csodálatos varázs!

Minden, ami nem a másé:
Feldereng a régi mult,
Mindenféle maskarádé,
Ódon pompa elfakult.

Szépasszony-szem, finomfényű,
Villan édes-sejtetőn.
Vidámkedvű, táncosléptű
Harlekin lejt libbenőn.

Márványisten int s a méla
Mesebeli szép virág
Issza fel a levelén a
Holdfény álomsugarát.

Kacsalábon ódon kastély,
Elvarázsolt vár libeg.
Lovon fényes száz lovag kél,
Csatlós uszályú sereg.

Minden ködben úszva, távol,
Mint az árnyék, úgy oson -
Jaj, de forr a víz! S nyivákol
Ázott szőrű cirmosom.

/Ford.: Lukács László/