Némán néz a szürke égre,
Üresen a kihűlt fészek!
Melegét már szertefútták
Fütyörészve, dudorászva a szélvészek.
Dalos madár dalolt itten
Boldogságot, honszerelmet...
Sűrű lombok suttogása,
Csörgő patak csobogása mellett.
Dalol-e még, oh, ki tudja!
Tán a tollát a szél hordja?
Mért nem inkább itt födte el
A fa hulló, hulladozó lombja!
Oh, hogy a fa, mint a könnyet,
Minden lombját úgy elsírja!
Hány örömnek volt bölcsője!
Hány örömnek lett a sírja!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése