2014. december 20., szombat

Vidor Miklós: Fenyőfák vándorútja



Kékes ködpára gomolygott, s mélységes csend ülte meg az erdőt. Mindent vastag hó borított. Dermedten roskadoztak a fák szikrázó fehér, prémes terhük alatt. Egyszerre csak suttogás támadt közöttük.

-      Valaki jár az erdőn! – adta tovább egyik a másiknak. S a magasabbak már azt is látták, hogy a túlsó erdőszélen hatalmas szál ezüstfenyő lépked, s amerre elhalad, nyomában elindulnak a fenyőfák. Izgatott mozgolódás támadt.

-      Mi az? – kérdezték öregebb társaikat a fiatal fenyőcskék.

-      Most indulnak a városba a karácsonyfák – felelték azok nyugodt, méltóságos hangon. A menet egyre nőtt.

-      Mindjárt ideérnek – suttogta lázasan egy apró lucfenyő a társainak.

-      Ti úgysem kelletek – dörmögött rájuk egy sudár, szép ezüstfenyő.

-      Pedig de szeretnék én is karácsonyfa lenni, ott ragyogni az ünnepen! – sóhajtott fel sóvárogva a törpe lucfenyő.

-      Te, te csöppség, hiszen nem bírnád az utat a városig! Az ágad mind letörne a gyertyák alatt! – vágott közbe gőgösen a fenyőóriás. – Látod, én nem is megyek! Pedig tudom, szívesen vinnének, de én nem akarok az emberek közé kerülni!

A menet odaérkezett eléjük. Legelöl hatalmas, mindnyájuknál magasabb, arányos termetű fa haladt.

A vezérfenyő – suttogták egymásnak áhítattal a helyükön rostokolók. Az öregek tudták, hogy minden esztendőben végighalad az erdőn és kiválogatja az újonnan felnövekedett legszebb szál fákat, hogy elvezesse őket az emberek ünnepére. Nagy tobozszemével csak végignézett egyik-másik fenyőfán, erős ágkarjával intett neki s az könnyedén, alázatosan odaállt a sor végére, s indult a többi után. Ahogy a vezérfenyő rápillantott a törzsekre, mindegyik fa tudta már, mi a dolga. A szép, egyenes derekú fák rendre bekerültek a menetbe, a kicsinyek helyükön maradtak, hadd erősödjenek még jövő karácsonyig. S a meleg, barna toboz-szempár egyszerre csak végigsimogatta a sóvárgó kis törpefenyőt is.

A kis fenyő érezte, hogy válik el a gyökere a földtől s ahogy repesve odalépett társai közé, minden lépéssel megnőtt egy fejjel. Úgy, hogy mire a sorba ért, már majdnem akkora lett, mint derekabb fivérei. Boldogan nézett vissza a helyükön maradt fákra, s csodálkozva vette észre, hogy a gőgös ezüstfenyő fölött elsiklott a vezérfenyő tekintete s az lehajtott fővel, szégyenkezve állt az út mentén. „Érdekes – gondolta magában a törpefenyő -, hiszen örülnie kellene! Nem is akart a városba menni…

A csapat kiegészült. Az utolsó fákat is elhagyták már a kiválasztottak, s az erdőn túli réten megindultak vezetőjük nyomán, a város felé. Hanem a kis törpefenyő egyszerre csak úgy érezte, elnehezül a szíve. Hirtelen előresietett a menet legelejére, s megszólította a méltóságosan haladó vezérfenyőt.

-      Bocsáss meg, kérlek – kezdte akadozva…s szépen elmondta neki a szép szál ezüstfenyő dolgát…hogy ő úgy látta, a végén mégiscsak elszomorodott, amiért nem lehet karácsonyfa.

-      Aki nem akar velünk jönni, itt maradhat az erdőn – felelte halkan a vezető, s mélyen, figyelmesen rátekintett.

-      De hátha már megbánta, és most fáj a szíve… - szólalt meg újból bátortalanul a kis fenyőfa. A vándorfenyő fölemelte karját, s a légen át a távolból vékonyan, tépett zokogást hozott utánuk a szél. És mindnyájan érezték, hogy a daliás ezüstfenyő sír.

-      Akarjátok mégis? – kérdezte a szelíd vándor, s ők egyszerre bólintottak valamennyien. – Akkor itt megvárjuk.

És alig mondta ki, már látták is közeledni az erdőszél felől, sietősen, szinte futva a hatalmas ezüstfenyőt. Olyan magas volt, mint közülük a legerősebbek. S ahogy elébük ért, minden lépésnél kisebb lett egy fejjel. Mire a sor végére lépett, már ugyanakkora volt csak, mint a legtöbbjük. Szótlanul igazodott a jószívű kis törpefenyő mellé: a válluk épp egy vonalba került.

-      Akkor hát indulhatunk – szólt a vezérfenyő, és a menet nekivágott az útnak.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5