Google+ Followers

2015. január 10., szombat

Angelo Poliziano: A rózsák


Bizony, lánykák, egy május fényű reggelen
a kertben jártam, s nem tudom, mi volt velem:
köröskörül hűs liljomok, lágy ibolyák,
nedves bimbók, mint szelíded virágszivek,
zöldelt a fű, és bíbort rügyeztek a fák –
hát még a sárga, égkék, patyolat színek!
Fejemre most – gondoltam – koszorút kötök:
de azt sem tudtam, merre nyújtsam a kezem –
Bizony, lánykák, egy május fényű reggelen
a kertben jártam, s nem tudom, mi volt velem.

Mikor virággal ékitettem már ruhám,
s szirmok füzére diszítette homlokom:
árnyalt szinekben rózsa-erdő várt reám,
odafutottam megrakodni gazdagon:
szivembe édes illatuktól vágy osont
s epesztve kínzott, - mily sóváran, Istenem!
Bizony, lánykák, egy május fényű reggelen
a kertben jártam, s nem tudom, mi volt velem.

Soha, lánykák, nektek el nem mondhatom,
mily önfeledten s részegen dülöngtem ott,
míg lelkemben hömpölygött illat-illaton:
ah! mennyi bimbó, mennyi feslő s elnyílott,
mennyi virág! – S Ámor fülembe suttogott:
A szépjét szedd s ne bánd, ha tüske közt terem.
Bizony, lánykák, egy május fényű reggelen
a kertben jártam, s nem tudom, mi volt velem.

Mikor a rózsa tele szinben tündököl,
és május fénye andalitja tág fejét,
mikor a legszebb virágában nyíl, fesel,
és gyönge szépsége nem illant tova még:
akkor fonjatok, lánykák, belőle füzért,
hogy illatozzék ifju fürtjeiteken. –
Bizony, lánykák, egy május fényű reggelen
a kertben jártam, s nem tudom, mi volt velem.


/Ford.: Jankovich Ferenc/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5