Google+ Followers

2015. január 13., kedd

Antonio Machado: Párbeszédes álmok (részlet)


1

Mintha magaslatról néznél, a képed
úgy jelenik meg! A napszítta síkság
s a zöldellő rét hívásomra éled,
szederbokrot idézek s szürke sziklát.

Enged az emléknek, s rügyezni kezd el
a fekete tölgy, nyárfa néz le mélán
a folyóra, a pásztor dombra megy fel:
ragyog az erkély: enyém tán, miénk tán.

Nézd, Aragónia felé tekintve,
a Moncayót rózsaszínűn s fehéren...
Nézd, egy felhő tűzvészként gyúl ki szinte,

s csillag kel a kék égen, feleségem!
A folyón túl a Santana gerince
sötétkék lesz a néma szürkeségben.

2

Miért, hogy szívem egyre visszafutna
a fennsíkokra, elhagyván e partot?
Itt, hol tengerészek élnek s parasztok,
miért vonz a kasztíliai puszta?

Nincs mód szabadon választani. Hajdan
sorsom vitt ama sziklás, szürke tájra,
hol elmenekül a vad hóviharban
a holt tölgyerdők valamennyi árnya.

Hol Spanyolország csupa szikla s kőszál,
onnan hozom e csokor rozmaringot,
Guadalquivir partja, virágozó táj.

Szívem ott kíván, hol bölcsője ringott,
szeretni egyedül, a Duerónál...
Fehér a fal, és nyúlánk ciprus ing ott!

/Ford.: Kálnoky László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5