A Tiszának partján virradok meg
egyszer,
Hol ifjú életemben jártam sok
ezerszer,
Az ég boltozatját kékszín táblájával,
Tüzesedni láttam napunk sugarával.
Mosolyogni kezd az hajnal világunkra,
Világosságot nyújt zsibbasztó
álmunkra.
Az éjjeli ködök gőzölögni kezdenek,
Hegynek tövibe s völgyekbe rejteznek,
Innen eresztgetik felfelé párájok,
S a reggellel ekként még homályjok.
A nyugodt természet kel, s kifújja
magát,
Vergődik álmábul, újra kezdi dolgát.
Míg az erdők, hegyek homályba
nyugodtak,
Hol napunk világát várván, csak
hallgattak,
Az álmos természet végtére megindul,
Élő fiaival munkájára mozdul.
Napunknak sugara terjeszkedik rajta,
Mely holdat, csillagot a tengerbe
hajtja.
Erdő s hegytetőket megaranyoz tüze,
Ragyog játékára a harmatnak víze.
Lesüllyedt az éjjel már álombotjával,
A nap kezd ragyogni fényes világával.
Földünknek szélirül felszökött egére,
Űzi a setétet komor tengerére.
Nagy természetünkben kacagni kezd
minden,
Melynek nagy lármája elkezdődik
renden.
Zendülnek az erdők sokféle hangokkal,
Szólnak madarai a víg vadászokkal.
Jajdulnak a kopók, hangzik a kürt
messze,
Bőgnek az élőfák, faldos ott a
fejsze.
A halász hajója harsog a vizeken,
Keresi prédáját e párás térjeken.
A sásas rétekre sok marhák veretnek,
Rívó bőgései gyakran kettőztetnek.
Éh szájok a fűben széjjel
harácsolnak,
Furulyája zendül köztök pásztoroknak.
A Tisza partjárul ezeket szemlélvén,
Csendesen állottam mindennek örülvén.
E vizek kétfelől szörnyű jegenyefák
Nőttek, melyek csaknem a felleget
tartják.
Iszapos gyökerök mélyen ereszkedett,
Boglyas oldalakon kérgek repedezett.
Terjedt gallyaikkal lefelé hajlanak,
S mintha szomjúznának a vizekre
nyúlnak.
Nyájason zörgenek zöld s fejér
levelek,
Melyeken csak lassan bújdosnak a
szelek.
Ezek közt a Tisza foly
csendességével,
S mintha gondolkozna, olyan
menésével.
Sárga tajtékjait formálja közepén,
Sok gallyak s levelek ballagnak a
színén.
Sebes örvényei bújdosván magokba,
Zúgással ütköznek néhol a partokba.
Melyek két részeken erdejek táplálják
S a világ lármáját csendesen
hallgatják.
A páros gerlicék szárnyok
csattogtatva
Repdesnek felette mogokat mulatva.
Vidámul a Tisza turbékolásokkal,
Mert szép lármát tesznek nagy
csacsogásokkal.
A Tisza egy részin széles rétek vannak,
Honnan kiáltások hallik a darvaknak.
Ezeknek nagy szavok a magas egeket
Betöltvén, lármázzák
érzékenységeinket.
Sok hattyúk is nyúlnak a Tisza felett
el,
Kik repülvén, tűnnek szép
süvöltésökkel.
Szárnyoknak különös kettős hangozása,
Oly, mint a csehelő kopók kiáltása.
Több számos madarak zengenek ezentúl,
Melyekbül a puska-szóra sok aláhull.
Ilyen dolgok között szemlélvén a
Tiszát,
Gyakran jártam által örvényes
folyását.
Füzesei mellett sétáltam magamba
Fövényes lapályán, és gondolatomba
Szüntelen neveltem gyönyörűségemet,
Részegítvén vele érzékenységemet.
A tavaszi szagok orromba ütköztek,
Melyeket magokkal hordoztak a szelek.
Ilyen az hely, ahol életre születtem,
S e nagy természetnek férfi tagja
lettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése