Google+ Followers

2015. január 19., hétfő

Bessenyei György: A Tiszának reggeli gyönyörűsége


A Tiszának partján virradok meg egyszer,
Hol ifjú életemben jártam sok ezerszer,
Az ég boltozatját kékszín táblájával,
Tüzesedni láttam napunk sugarával.
Mosolyogni kezd az hajnal világunkra,
Világosságot nyújt zsibbasztó álmunkra.
Az éjjeli ködök gőzölögni kezdenek,
Hegynek tövibe s völgyekbe rejteznek,
Innen eresztgetik felfelé párájok,
S a reggellel ekként még homályjok.
A nyugodt természet kel, s kifújja magát,
Vergődik álmábul, újra kezdi dolgát.
Míg az erdők, hegyek homályba nyugodtak,
Hol napunk világát várván, csak hallgattak,
Az álmos természet végtére megindul,
Élő fiaival munkájára mozdul.
Napunknak sugara terjeszkedik rajta,
Mely holdat, csillagot a tengerbe hajtja.
Erdő s hegytetőket megaranyoz tüze,
Ragyog játékára a harmatnak víze.
Lesüllyedt az éjjel már álombotjával,
A nap kezd ragyogni fényes világával.
Földünknek szélirül felszökött egére,
Űzi a setétet komor tengerére.
Nagy természetünkben kacagni kezd minden,
Melynek nagy lármája elkezdődik renden.

Zendülnek az erdők sokféle hangokkal,
Szólnak madarai a víg vadászokkal.
Jajdulnak a kopók, hangzik a kürt messze,
Bőgnek az élőfák, faldos ott a fejsze.
A halász hajója harsog a vizeken,
Keresi prédáját e párás térjeken.
A sásas rétekre sok marhák veretnek,
Rívó bőgései gyakran kettőztetnek.
Éh szájok a fűben széjjel harácsolnak,
Furulyája zendül köztök pásztoroknak.

A Tisza partjárul ezeket szemlélvén,
Csendesen állottam mindennek örülvén.
E vizek kétfelől szörnyű jegenyefák
Nőttek, melyek csaknem a felleget tartják.
Iszapos gyökerök mélyen ereszkedett,
Boglyas oldalakon kérgek repedezett.
Terjedt gallyaikkal lefelé hajlanak,
S mintha szomjúznának a vizekre nyúlnak.
Nyájason zörgenek zöld s fejér levelek,
Melyeken csak lassan bújdosnak a szelek.

Ezek közt a Tisza foly csendességével,
S mintha gondolkozna, olyan menésével.
Sárga tajtékjait formálja közepén,
Sok gallyak s levelek ballagnak a színén.
Sebes örvényei bújdosván magokba,
Zúgással ütköznek néhol a partokba.
Melyek két részeken erdejek táplálják
S a világ lármáját csendesen hallgatják.
A páros gerlicék szárnyok csattogtatva
Repdesnek felette mogokat mulatva.
Vidámul a Tisza turbékolásokkal,
Mert szép lármát tesznek nagy csacsogásokkal.

A Tisza egy részin széles rétek vannak,
Honnan kiáltások hallik a darvaknak.
Ezeknek nagy szavok a magas egeket
Betöltvén, lármázzák érzékenységeinket.
Sok hattyúk is nyúlnak a Tisza felett el,
Kik repülvén, tűnnek szép süvöltésökkel.
Szárnyoknak különös kettős hangozása,
Oly, mint a csehelő kopók kiáltása.
Több számos madarak zengenek ezentúl,
Melyekbül a puska-szóra sok aláhull.

Ilyen dolgok között szemlélvén a Tiszát,
Gyakran jártam által örvényes folyását.
Füzesei mellett sétáltam magamba
Fövényes lapályán, és gondolatomba
Szüntelen neveltem gyönyörűségemet,
Részegítvén vele érzékenységemet.
A tavaszi szagok orromba ütköztek,
Melyeket magokkal hordoztak a szelek.
Ilyen az hely, ahol életre születtem,

S e nagy természetnek férfi tagja lettem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5