Google+ Followers

2015. január 2., péntek

Fazekas Mihály: Danaé


Volt egy király, ki, míg szemét
Még az ág ki nem verte,
Sok féltett szűzek érdemét
Fortélyosan elnyerte:

Volt egy leánykája,
Ki még nem is zsendűle,
Még mejje virágocskája
Bimbózni se készűle.

Ámor azt a praktikáját
Még nem is álmodozá,
A nyalándék ifjak száját
Mint ízelitse hozzá.

De tudta a vén, magára
Hogy nem jó egy lyányt bízni,
Azt is, hogy majd minden vára
Sem lesz elég őrizni.

Próbálta ennek előtte
A kis ámori nyílnak
Oly erejét, hogy előtte
Minden zárak kinyílnak.

Mint egy tanult vitéz, ki már
Sok bástyákat megveve,
Hogy planizál, midőn egy vár
Őrizőjévé leve.

A király úgy veti-hányja
Jártas- költes elméjét,
Hogy óltalmazza leánya
Legféltőbb kincsecskéjét.

Egyszer durva gondolatja
Azt súgja vén fejébe,
Hogyha lyányát bézárhatja
Egy torony tömlöcébe,

Melyet rézből koholtatna
Még nem hallott munkával,
Már úgy bátran truccolhatna
A latrok próbájával.

Jól van, a torony megkészül,
Danaét bévezeti,
Lakatot vét rá vitézül
S kúlcsát zsebjébe veti.

Végre az ajtó mellé is
Láncol dühös ebeket,
Ne bocsássanak felé is
Semmi teremtéseket.

Még ki sem nyílt virágába
Ez az ártatlan lélek,
Itt hervadozott magába,
Kiről én most mesélek.

Így sínlik a kis viola,
Melyet, még ki se nyitott,
Valaki, midőn árkola,
Egy hanttal beborított.

Azonban az idők múltak,
Nyílt a virágszál, nőtt is,
Érzékenységi újultak
A pengő fal között is.

Nem látott ugyan szükséget,
Mert a vén minden reggel
Elegendő eleséget
S csecsebecsét hordott fel.

Sok efféle bóldogságnak
Uszkálván közepette,
Egy ottan nőtt kivánságnak
Eleget nem tehete.

Maga sem tudja, mit kiván,
Nem is tudja képzelni.
Eszét segítségül híván,
A’ se tud rá felelni.

Sem itala, sem étele,
Álom se jő szemére.
Mejje forróval van tele,
Hol hűl, hol hevül vére.

Ég felé fel-felemeli
Elbágyadott szemeit.
Térdel, kezeit tördeli,
Kérne, de nem tudja mit.

De tudta ama csábítók
Legtöbbet próbált feje,
Ki előtt nem vala titok,
Danaé rejtekhelye.

Jupiter, mondom, megfejtvén
Azon rágá körmeit,
Hogy mint törölje ki a vén
Őrállónak szemeit.

Egyszer az ötlik eszébe,
Hogy essőre kén válni,
Úgy tán Danaé ölébe
Le tudna folydogálni.

Kellemkéket gyűjt rakásra,
Kiket ölébe vészen,
S háromszori rázkódásra
Arany felhővé lészen.

Egy fót kellemnek azt mondja:
Danaét készítgessék,
A többinek arra gondja,
Hogy őtet lebegtessék.

Amazok tőlle elfutván,
Lejjebb-lejebb hancúznak
S a réz toronyhoz lejutván,
Egy nyíláson becsúsznak.

Ott a már fellobbant szűzet
Még jobban felgerjesztik,
S a mejjét emésztő tüzet
Lengésekkel élesztik.

Most pirosra csípegetik
Sáppadozó orcáját,
Majd elfojtják, s kifűzetik
Mejj-szorító ruháját.

Fél-ájultan ágyára dűl,
Hánykódik, ürög-forog,
Míg sok padláson keresztül
Az arany-köd szivárog.

S midőn egy hízakon szépen
Le akarna csordulni,
Akkor talált szegény éppen
Az ég felé fordulni.

S ohajtozó szivvel ekként
Hogy repesve pihegett,
Az arany esső szemenként
Szőve rá ködszőnyeget.

Azon belől hát mi esett,
Azt magam nem láthattam,
Hogy Danaé terhbe esett,

Azt csak mástól hallottam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5