Mint a hold, ha átnyomul a
felhők sűrű függönyén,
úgy ragyog sötét időkből
egy világos kép felém.
Lent a Rajna, az utasnép
mind a fedélzetre jött:
szálltunk az alkonyfényben izzó,
nyárizöld partok között.
Elmerengve, egy igéző
hölgy lábánál ültem én:
játszott halvány, kedves arcán
az aranyrőt nyári fény.
Lantok pengtek, szólt a nóta.
Mily varázsos pillanat!
Egyre kékebb lett a mennybolt,
és a lelkünk tágasabb.
Várak, ormok, rétek, erdők,
mint mesékben, úsztak ott,
és ez mind a bájos asszony
szép szemében csillogott.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése