Google+ Followers

2015. január 13., kedd

Francois Villon: Villonról, meg a vastag Margot-ról szóló ballada


Ha szeretem a széplányt szolgamód,
nem kell azért parasztnak vélnetek.
Javai finom olajra valók,
csókjáért kardot, pajzsot viselek.
Fazekat happolok, ha emberek
jönnek: borért ellépek csendesen.
Kerül gyümölcs meg sajt, s ha rendesen
fizetnek, mondok:”Jól ityeg bizony:
csak jöjjenek, ha dörgésük leszen,
e bordélyba, hol szállásunk vagyon.”

De megvannak aztán a nagy bajok,
ha pénz nélkül jön Margot hálni meg:
szívem halálra gyűlöli. Fogod
mindjárt kabátod, szoknyád, réklidet:
gyapjú gyanánt a zálogba vihedd.
S kezét csipőre téve bőg nekem
az Antikrisztus, hogy Jézusra nem,
ő nem teszi. Hát jól képen kapom,
az orra fölött hordja kézjegyem
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.

Majd megbékülünk: szellent rám nagyot,
-      dagadtabb, mint a dongó -, fölnevet,
combom csapkodja, Gogó-z meg gagyog,
öklével birizgálja fejemet.
Mint bunda alszunk, lévén részegek.
S kelünk: korog a hasa: kényesen
fölmászik rám, nyögök keservesen,
a deszkánál is laposabbra nyom,
ledérkedéssel tönkre így teszen
e bordélyban, hol szállásunk vagyon.

Ajánlás

Vihar, fagy, dér, - megvan a kenyerem!
Így vesz az ember gubát az eben.
Lóg rajtam, pénzit megéri velem:
Lotyó, kurafi, passzolunk nagyon.
Ocsmányoké ez ocsmány szerelem,
Nincs emberségünk, hát ne is legyen,
E bordélyban, hol szállásunk vagyon.

/Ford.: József Attila/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5