Kezdetben volt a csalogány:
így csattogott: csivit! csivit!
S virág fakadt az almafán,
zöldellt a fű, ibolya nyílt.
Föltépte mellét, vére dőlt
égő pirosan, s ott, ahol
a vér folyt, szép rózsafa nőtt:
hő szerelmet annak dalol.
E seb vére szolgál nekünk,
kis madaraknak vigaszul,
s ha a rózsadal messze tűnt,
az erdő lombja is lehull.
Fiainak meséli el
tölgyodúban ezt a veréb:
nősténye közbecsiripel,
híven őrizve díszhelyét.
Házias hitves ő, amíg
tojást költ, nem duzzog soha:
a kicsiknek hittant tanít
időtöltésül az apa.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése