2015. január 27., kedd

József Attila: Jön a vihar


Jön a vihar, tajtéka ében,
haragos bírák feketében,
villámok szelnek át az égen,
mint fájó fejen a kínok,
utánuk bársony nesz inog,
megremegnek a jázminok.

Almaszirmok – még ép a roncság –
igyekszenek, hogy szállni bontsák
kis lepkeszárnyuk – mily bolondság!
S ameddig az a lanka nyúl,
a szegény fűszál lekonyul,
fél, hogy örökre alkonyul.

Borzongásuk a nem remélt vád –
így adnak a kicsinyek példát,
hogy fájdalmad szerényen éld át,
s legyen oly lágy a dallama
mintha a fű is hallana,
s téged is fűnek vallana.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5