Ti hűs tetők, te zöldes enyhe éjjel
boruljatok vérző szívemre le.
És részegíts meg párás, gőzölő föld
s te márciusnak fűszeres szele.
Legyezzétek ti könnyűszárnyú szellők
a téli bútól bágyadt arcomat,
az ébredő tavasz örömdalában
ernyedjen el a fáradt gondolat.
A rét aranyzöld bársonyára omlik
hullámzatos, sötét hajam.
S én hallgatom fáradt szívem verését
merengve, mélán, gondtalan.
Ajkam meredt, fáradt szemem
lecsuklik,
elbágyadok és meg se moccanok.
S a szél lábujjhegyen jő nézni erre,
hogy élek-e – s fekszem, mint egy
halott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése