Google+ Followers

2015. január 19., hétfő

William Ernest Henley: Invictus


Az éjből, mely úgy hull fölém,
mint földtekére zord pokol,
minden istent csak áldok én
lelkemért, mely meg nem hajol.

Az élet ökle letepert,
s nem jajgattam vergődve, nem.
A véletlen dorongja vert,
s véres, de büszke még fejem.

Túl a harag s könnyek honán
csak a homály borzalma vár,
évek fenekednek reám,
de gyávának egy sem talál.

Nem baj, ha szűk a kapu, s ha
a tekercs bármit ró ki rám,
magam vagyok sorsom ura:
lelkem hajóján kapitány.

/Ford.: Kálnoky László/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5