Szállj le, szállj le, szép arany
pillangó,
Keblemre szállj le, kis csapongó!
A mezőnek én vagyok virága.
Kikeletnek zsenge ifjú ága.
S égek érted első fájdalommal,
Mely szívemből könnyet és fohászt
csal,
És fohászom illat a szelekben,
Gyenge harmat a könnyű szememben.
Szállj le, szállj le, szép arany
pillangó,
Keblemre szállj le, kis csapongó!
Egy kis ég van a könnyű cseppjében,
Lelkem száll az illat özönében.
Jer, fürödjél e könny-ég árjában,
Vagy szunnyadj el illat mámorában.
Szállj le, szállj le, szép arany pillangó,
Keblemre szállj kis csapongó!
Egy rövid nap tüneménye létünk,
Elmúlik, míg örömet cseréltünk.
Éljük át e kort egy pillanatban,
Mely gyönyörtől s üdvtől halhatatlan.
Jer, boríts el fényes szárnyaiddal,
Szídd ki lelkem mézes ajkaiddal:
És ha édes életed kifárad,
Szemfedőd lesz hervadó virágod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése