Lent, lent a kertek alján, hozzám szökött
a kedvesem,
akár a hó, a lába villant a harmatos
gyepen,
s kért: könnyedén szeressem, ahogy rügy nő
a lomb-
hegyén:
de csacska voltam s ifjú - szavára nem
hajlottam én.
Zúgó vizeknek partján álltunk, én és a
kedvesem,
keze vállamon pihent, mint könnyű, hófehér
selyem,
s kért: éljek könnyedén csak, ahogy a
csend nő a harmatos
füvön,
de csacska voltam, s ifjú szívem elfutja
most a könny...
/Ford.: Végh György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése