Z. Tábori Piroska: A bűvösalma

Volt egyszer egy király, aki senkit sem szeretett, mert nagyon fösvény volt.

Egyszer, ahogy künn vadászott az erdőben, elvesztette a fél sarkantyúját. Kereste, kereste, de bizony nem találta. Akkor kihirdette az országban, hogy nagy jutalmat ad annak, aki az ezüstsarkantyúját visszahozza.

Keresték sokan, felkutatták érte az erdőt, bizony hiába. Mikor már azt hitték, hogy örökre oda a sarkantyú, egyszer csak jelentkezett egy fiatal vadász. Megtalálta a király sarkantyúját, vissza is hozta becsülettel. Örült a király, adott is neki örömében három lyukas garast. Azt mondta, hogy ilyen szegény legénynek ez is nagy kincs.

Megharagudott a vadász a fukar királyra. Kiment az erdőre, ott volt két csudálatos almafa, szedett az egyikről egy kosárral és felvitte a király udvarába. Azt mondta, hálából hozta, mert a király olyan gazdagon megjutalmazta a sarkantyúért.

Örült a király, hogy ingyen kapott egy kosár almát, hamar meg is ette az egészet, nem adott belőle senkinek egyetlen falatot sem. Hát, uramfia, amikor másnap a tükörbe nézett, majd szörnyet halt ijedtében. A csodálatos almától akkora szamárfülei nőttek, hogy azokat semmiféle kalappal sem lehetett eltakarni. Az orra is akkorára dagadt, mint egy nagy uborka. Kerestette a vadászt, aki igy megtréfálta, de az jól elbujt az erdőben. Hivatta hát a tudósokat, doktorokat, hogy segítsenek rajta, de erre a bajra egyik sem tudott orvosságot.

Volt a királynak egy szép lánya is, az nem tanakodott többet, hanem kiment az erdőre, hogy megkeresse a vadászt. Meg is találta és kérve-kérte, hogy segitsen az édesapján. A vadász nem akart segiteni. Addig kérte, míg a vadász megkönyörült rajta és a másik csodálatos fáról teleszedte a királylány kosarát almával.

Mikor a király azt megette, eltünt a csúf szamárfül, de még az uborkaorr is a fejéről, a vadászt örömében fiának fogadta, de nem is bánta meg, mert a két csodálatos fát megvette tőlük egy varázsló, annak az árából tündérkastélyt épitettek és abban éltek boldogan.