2015. április 14., kedd

Alekszandr Blok: Októberben


Kitárom ablakom. Milyen komor
az októberi nap.
Az udvaron egy gebe kóborol,
hókácska és riadt.

Karmos szélben kavargó, rebbenő
pihés havacska hull.
Finom fejét ingatja egy fenyő,
fáradhatatlanul.

Az ifjúság, a gondtalan napok,
az bizony odalett.
Az udvaron szegény, agyonfagyott
fiúcska őgyeleg.

Minden a régi, az van, ami volt,
s nem változik soha.
A lóhoz és a fiúhoz a zord
fagy ma is mostoha.

Padlásra űztek engem is, pedig
nem volt rá semmi ok.
Nem hallgatták igazam érveit,
s dohányom elfogyott.

Mégis, szabad szándékkal akarom
a szabad életet,
bár borba néztem, s fénylő csillagom
kihunyt fejem felett.

Poharamban már régen elmerült.
Örökre elhagyott?
De újra érzi lelkem a derűt:
jócsillagom ragyog.

Az ablakban villog-remeg, szemem
mélyén fényesedik.
Most kezdődik, csak most az életem!
Úgy érzem szárny repít.

Jószág, cókmók utánam nem marad,
elviszem, ami van.
Most érzem, érzem nagy hatalmamat!
Eltűnök nyomtalan!

A fiúcskához szállok át a zord
tűzviharon, szelen.
Minden a régi, az van, ami volt,
csak éppen nélkülem!


/Ford.: Lator László/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5