Fák, virágzanak, mint idegzet feszül
bőrön át.
Emlék elúszó felhőn könyöklő
angyalokkal.
Megérzem a fákat, mint kertemen
átfutó
fehér szarvasok csapatát.
Itt az örök, sohase nyugvó föld
a talpamnak adja nedvei áramát.
Talpam televényt akar körme alá is.
Táncolni akar a láb.
A fű-zöld kalimpálásnak enged bokám.
Tagjaim hallgatóznak. Csípőm is
hallja
a fakadás dob-szózatát.
Szirmokat hajóztat karomba a vér.
Kezem ujj-ágából a fényben
rózsák ugornak elő telivéren.
Virágzó fák, mint rózsa-adó
hattyúi szárnyú, kagylóként harsogató
táncosnők, akik lábhegyen úsznak a
kerten át.
Nyelvükön gyümölcsök íze. Én vagyok
valamennyi.
Virágzásomban csak a hó fog
bilincsbeverni.
/Ford.: Nagy László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése