Google+ Followers

2015. április 23., csütörtök

Boleslaw Lesmian: A lány



Tizenkét álmodó fivér, az ábrándoknak
oldaláról,
szemügyre vett egy nagy falat: mért zeng egy
lány síró dalától?

S megszerették e hangot és a lánynak jóleső
közeljét,
s abból, ahogy elhalt a dal, a száj formáját
fejtegették...

"Zokog, tehát van" - szóltak, és nem mondtak
akkor egyebet sem,
s keresztet vetve az egész világra, az megállt e
percben...

Kalapácsot ragadtak, és kezdték a falat ütni,
vájni,
s nem tudta a vak éjszaka, ki az ember, s a
kalapács ki.

A tizenkettedik fivér a többinek, döngetve
mondja:
"Zúzzuk szét, mígnem a halál rozsdájával a
lányt bevonja!"

De fáradságuk hasztalan, s karuk hajszája,
győzködése!
Testük az álomnak veték prédául, mely őket
igézte.

Mellük beroskad, csikorog, korhad a csontjuk,
arcuk sápad,
és örök éjük egyazon napján mindnyájan
meghalának!

De - Istenem! - az árnyaik tovább fogták a
kalapácsot!
S csak az idő más, s az, hogy kezükben most
a kalapács kong...

És cseng oda és vissza bong! S ütésenként
messzebbre száll ki!
S nem tudta a vak éjszaka, ki itt az árny, s a
kalapács ki.

És a tizenkettedik árny a többinek, döngetve
mondja:
"Zúzzuk szét, mígnem a halál rozsdájával a
lányt bevonja!"

De erejük fogy hirtelen, árny nem áll ellen a
homálynak!
S mert nem halunk meg sohasem eléggé: újra
meghalának...

Sosem eléggé, sosem úgy, ahogy a haldokló
remélte!
Nyomuk veszett, s a róluk írt történetnek, ím,
itt a vége!

De a kalapácsok maguk a meddő gyásznak
meg nem adták!
Maguktól verték ércesen a falat, bongva
bontogatták,

éj, s napszakán át, s emberi verejtékben
kezdtek ázni!
S nem tudta a vak éjszaka: hogy ha nem az, a
kalapács mi?

S íme, a tizenkettedik a többinek, döngetve,
mondja:
"Zúzzuk szét, mígnem a halál rozsdájával a
lányt bevonja!"

S a fal ledőlt, s a völgyeket ezer visszhanggal
összerázta,
de semmi, semmi a falon túl! Se élő lélek, se
lányka!

Senki szeme, se szája ott! S a virágokban senki
léte!
Mert az a hang volt ott csupán, csakis a hang
volt, és egyéb se!

Semmi, - csak a bánat, sírás, tudattalan
homályu börtön!
Ez a világ! Cudar világ! Mért is nincs más
ezen a földön?

S látván, hogy az álom hazug, s a csoda, íme,
semmivé hull,
leroskad minden kalapács hasztalan munkája
jeléül.

S lett hirtelen iszonyu csend! S az egész égen
üresség lett!
S mért gúnyolod te ezt az űrt - hisz ez nem
gúnyol soha téged.


/Ford.: Jékely Zoltán/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5