2015. április 23., csütörtök

Boleslaw Lesmian: A ló



Lovacska, rozzant, te almásderes,
vékony sörénnyel ékszeres:
szeretem gyeplőd verejtékszagát, -
a zöld fű vérét leheli szád.

Békén vállamra nyomhatod
lecsüggő ajkú, kemény kobakod,
mint bakfis-emlőt. Szép nyugton maradj csak,
hadd érezzem reszketését nyakadnak.

Örök időkre szomorú lovacska,
gazdáid csíkot égettek husodba.
Légy barátom, miként a jászol ökre,
lépj kunyhómba, és asztalomhoz ülj le.

Ónkorsómból neked inni adok,
s hozzá szénát, friss kenyérabrakot,
fehér cukorral, sóval is etetlek,
s tárt ablakomból lehúzom a mennyet.

Ne ráncold pofád, szemöldöködet,
mindent, mindent odaadok neked4
Sötét az éj: házamból kirekesztjük,
s az esti imát majd elmondjuk együtt.


/Ford.: Rába György/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5