Google+ Followers

2015. április 23., csütörtök

Jaroslaw Iwaszkiewicz: Látogatás ifjúkorom tájain


Nedves, hideg ég, súlyos felhőrajok
úsznak rajta kevélyen az ősz hattyúiként,
eljöttem hát megint, hogy még egyszer a halott
táj képét viszontlássam, vajon meghat-e még.

Fájdalom, bánat nélkül nézem a patakot,
hol egykor csapatostul nyüzsögtünk meztelen,
új vetéstől zöld tarlót, a ligetet amott,
felszökkent fák sorát túl bejárt ösvényeken.

Rogyadozik a ház már, a tölgy is korhadó,
erdővé vált a kert és nádassá az erek,
szittyós mező van ott ma, hol elterült a tó,
minden zug csöndesebb most, szürkébb,
idegenebb.

A kis folyó vizében elragadta a rég
izgalmas képet is, mely üvegén csillogott,
belőle mi maradt más, mint e felhők az ég
színén: e pelyhező és riadt madárrajok.

Elmerült. Bezárult. Vége. Örökre vége lett.
Vagy visszatarthatom tán e víz áradatát?
Fusson oda, ahol mind elvesznek a vizek,
más nap kel, és leroskad a régi, tűnt világ.

S amíg itt idegenként nézem, mint szendereg
zöld bundában a fenyves, kezdem megérteni:
mint múlt szerelmet látom, fakó kisértetet, -
kedvesebb már a friss szél s a holnap képei.


/Ford.: Vidor Miklós/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5