Google+ Followers

2015. április 29., szerda

Ovidius: Nyári dél


Forró nyár: fele útját járta meg a nap az égen,
lankadt tagjaimat lágy kerevetre vetem.
Félig nyitva zsalum, félig leeresztve a függöny.
Mint mikor az erdőn lombba szürődik a fény,
vagy mikor eltünt a nap, s halk árnyakkal jön az alkony,
vagy mikor oszlik az éj: csöndbe dereng a szoba.
Illik az ily halk fény, ha szemérmes látogatót vársz:
a remegő lánykát merni tanítja az árny.
Íme Corinna bejő, öltözve rövid tunikába:
kettős hajfonata rejti nyakának ívét:
így mehetett hajdan nyoszolyája felé Semirámis,
így a hires Láis dús szeretői elé.
Ritka szövésü finom tunikája, nem sokat árt az:
mégis tépte kezem, s védekezett a leány,
védekezett a kacér, noha győzni percre se kívánt,
s végre mohón önkényt adta föl a diadalt.
S ó mikor ott állott ruha nélkül előttem! alakján
szomjas szemem nem lelt egy makulányi hibát.
Mily vállat láttam! mily dús karokat tapogattam!
mily dagadón idomult emleje ujjam után!
S csókvert melle alatt mily tündöklő sima hasa nyult!
Mily buja, dús csípők! Mily fiatal deli comb!
Mit soroljam el egyenkint? Nem volt hiba benne,
s minden szépségét meztelenül ölelém.
Gondolhatni a többit…Lankadtan pihentünk már…
Ó csak bús nyaraim sok dele volna ilyen!

/Ford.: Babits Mihály/


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5