Érzem, a tél menekül, friss szellők
mentik a földet,
langyos esőt hoz a szél, érzem, a tél
menekül.
Szerte vajúdik a rét, a mező a
melegre felujjong,
magjai csíráznak, szerte vajúdik a rét.
Újra virít a csalit, a faág frissen
levelet hajt,
napfényes völgyben újra virít a
csalit.
Már Philomela zokog, aki férjének fia
húsát
adta, kegyetlen anya, már Philomela
zokog.
Fut le a téli patak vájt kőmedrében a
hegyről,
visszaverődik a zaj, fut le a téli
patak.
Tarka virágaiból fest képet a hajnal
a földre,
illatot áraszt szét tarka virágaiból.
Távoli sziklafalon harsogva felelget
az Echo,
bőgő barmoknak távoli sziklafalon.
Duzzad a teltszemű fürt szilfára futó
venyigéken,
sűrű lomb árnyán duzzad a teltszemű
fürt.
Csattog a billegető, csicseregnek a
fényben a fecskék,
míg fészket raknak, csattog a
billegető.
Jó a platánok alatt elnyúlva a hűsön
aludni,
fonni virágfüzért, jó a platánok
alatt.
Halni is így gyönyörű, míg életed
orsaja perdül,
s lánykád karja ölel, halni is így
gyönyörű.
/Ford.: Rónai Pál/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése