Házunkban ma baj esett:
kis kutyuskám elveszett.
Egész délelőtt kutattam,
hívtam, vártam, csalogattam,
elkéstem az iskolából,
s nem tudtam felelni sem...
Még ma reggel
vidám kedvvel
nyalogatta kezemet,
körülszökdelte az ágyam,
felvert mindenkit a házban,
került, táncolt,
úgy viháncolt,
kergette a legyeket.
Látta, rajtam takaró van -
lerángatta nyomban rólam.
Apa könyvét összetépte
és ebédre
Harisnyámat falta fel.
Mézet lopott a kamrába' -
ragacsos lett pofácskája.
Aztán eltűnt, nyoma veszett,
s törhetem most a fejemet:
merre tévedt szegény árva?
Ellopta egy gonosz ember,
s most magának neveli?
Vagy eltévedt, s otthonát most
mindhiába keresi?
Sűrű erdőn bujdosik tán,
nagyon fázik
agyonázik
és az utat nem leli?
Hol keressük? Mit csináljunk?
Azt mondta az anyukám:
Kicsit várjunk,
hátha megjön délután.
Délutánig ültem, vártam,
leckekönyvem sutbavágtam,
nem tanultam,
nem is ettem,
egyre csak az ajtót lestem.
S hirtelen - ó borzalom! -
valami szörnyű vadállat
ugrik be az ablakon.
Nézek, nézek rá bután:
Jaj, de ismerős! Ki ez?
Megismerem, felsikoltok:
Ni! Ez az én kiskutyám!
Szegénykével mi történt, hogy
nem ismerek rá sehogy?
Biceg, sántít, nem áll lábán,
székem előtt összerogy.
Feje dagadt, mint a hordó,
orra dagadt, mint a zsemlye,
nézne, de nem lát semerre:
bedagadt a két szeme.
És nyomában - ó, de rémes! -
döngő-dongó, igen mérges
méhecskéknek raja száll!
Nyüszített és menekült,
ám hiába,
mert a mézes pofijára
az egész raj rárepült.
"Látod-látod, te kis butus,
megjárta a torkos kutyus!"
Nem is megyek orvosért,
magam ápolom szegényt.
/Ford.: Rab Zsuzsa/
/Forrás: Tótágas/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése