A tavaszi napokat nyár szokta nyomba
követni,
Mely az éhségnek hív elűzője leve.
Ekkor tündöklik pirosodva már a
gyümölcs is,
Mely azelőtt bimbó és virágocska
vala.
Földi vetés zöldül és már majd magva
kigördül
A hüveles helyből, végre de csűrbe
kerül.
Most vagyon a bővség, mellyel táplál
a kegyesség,
Nemde nagy szeretet, s isteni végezet
ez?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése