Az élet eztán még mit adhat?
Egy év? Kettő? Vagy több talán?
Gyász-hattyúk úsznak: gondolathad,
a Styx felé a Visztulán.
Tudtam, mit kell harapni, mellem
mi ellen kell feszítenem,
nem okoskodva építettem
a versem és az életem.
De mint a rozsda, tiszta szómat
úgy marta szét a fájdalom:
vak éjszakában elfutó hang,
riadt kiáltás lett dalom.
De ifjú dac van jajszavamban.
Ha sújt a villám, ám legyen!
E rongy világhoz egy szavam van:
a tagadás, a büszke nem!
/Ford.: Lator László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése