2015. április 6., hétfő

Wladislaw Broniewski: Temetésem


Dehogy is vágyódom innen én el,
legtöbbem ez a táj a világon:
itt a Visztulával, a mazóvi széllel
zúgott el gyermekkorom, ifjuságom.

Ablakom előtt nyárfa, mezőség -
szívemig érzem: ez Lengyelország.
Homlokom itt veszi fényét, redőjét:
szavaim hadait itt toborozzák.

Ez a föld érti, ez várja
véresen is, ha fakadnak, a szókat,
repkényként melyek bár börtön falára
a verseimmel fölfonódnak.

Leghalkabb levelükkel a fűzfák
beszélnek hozzám itt meghitten.
Szívem itt érti mindennek a titkát.
Hol is halnék meg, ha nem itten!

Ha meghalok, jól takarj be, fedj be,
vén ismerősem, hű fekete földem:
gyászoló nyárfáid menetje
legyen a kiséret mögöttem.

S zúgják a Visztula fái helyettem,
lombjukban ezüst remegéssel,
mindazt, mit éreztem, szerettem,
s nem énekeltem én el!


/Ford.: Illyés Gyula/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5