Nem akarok költőien hazudni,
s látni kivánok, nem nézni csupán,
és melletted - nevetni és zokogni
örökre ezután.
Nézd, kedvesem, milyen fehér a táj,
s az égi kék, mint templom ível,
fuss - az öröm túlsó partjára szállj
a karcsu sível.
E rácstalan teremben nincsen árnyék,
s oly jólesik - mégis szűknek találom...
évezred óta elkerül az álom,
s tudod, aludni vágynék.
Gyújtsunk tüzet ott fenn a vártán,
nagy máglyát a hegy oldalán,
ha éhség lesz, ha tűzvész és ha járvány -
gondolj reám.
Úgy szeretem a hulló hó falát,
sz Orion átsüt a hókapun.
Nincs drótsövény. Az a part, odaát -
a krematórium.
/Ford.: Nemes Nagy Ágnes/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése