Z. Tábori Piroska: A buvár

Volt egyszer egy halászlegény, aki megunta a mesterségét és elhatározta, hogy buvár lesz. Úszni még a víz alatt is ugy tudott, mint a hal, gondolta, találhat a tengerben értékesebb dolgokat is a halaknál. Ott a sok igazgyöngy, korál, furcsa növények, azokért több pénzt kap, mintha mindég csak halat fog.

Ugy is volt. Mennél mélyebbre ment le a tenger vizébe, annál nagyobb kincseket talált. Egyszer aztán olyan kagylót hozott föl, hogy mogyorónyi fekete gyöngyszem volt benne.

Mikor megmutatta az édesanyjának, az összecsapta a kezét és azt mondta: - Édes fiam, megcsináltad a szerencsédet! Erről a gyöngyről sokat hallottam már mesélni, a tenger királya vesztette el, varázsereje van a gyöngynek. Aki a homlokán viseli, annak minden, ami a tengerben vagy a tengeren él, engedelmeskedni tartozik. –

No, megörült a fiú a gyöngynek, fölfűzte és a homlokára kötötte. Hanem azért azontúl is a mélységet járta, mert kedve telt benne. Nemsokára ujabb kincset is talált, gyönyörű rózsaszinű korálkardot, arról meg azt mondta az édesanyja, hogy minden ellenséget legyőzhet vele, ami vizben, vagy a levegőben él.

A fiu a két kincsével megindult világot látni, de nem ám a szárazföldön, hanem a tengeren, kicsi halászcsónakán. Mikor megunta az evezést, megparancsolta a halaknak, hogy húzzák a csónakot. Ennivalót is a tengeri állatok hoztak neki.

Olyan messzire elvitte már a csónak, hogy semmi ismerős partot sem látott. Hidegebb is volt sokkal, mint otthon. S egyszer csak valami csodálatos, ragyogó fényességet látott messziről. Odavitette magát, hát egy jéghegyen hatalmas palota állott. Kiszállt a csónakjából, felmászott a jéghegyre, de a palotába sehogyan sem tudott bejutni. Hanem a koralkarddal lyukat vágott a jégen és bemászott.

Uramfia, gyönyörű szép alvó lányt talált a palotában. Hiába rázta, költögette, nem ébredt föl. Hamar fölemelte és kivitte a palotából s már éppen a csónakjába akarta tenni, mikor óriási, hófehér sasmadár csapott le a levegőből. Hanem a fiu eléje tartotta a koralkardot, a sas egyet vijjogott, és holtan hullott le. Amint lehullott, fehérszakállú, gonoszarcú ember lett belőle. De abban a percben a szép lány is kinyitotta a szemét, nagyot kiáltott, kiáltására egy másik szép lány bukkant lő a vizből, akkor tudta meg a legény, hogy a tenger királyának a lányát szabaditotta meg.

No, nem is ment többet haza, feleségül vette a királylányt, odahozatta a királyi palotába öreg édesanyját is és boldogan éltek.