Z. Tábori Piroska: A törpe meg a gombák

Volt egyszer egy haszontalan kis törpe. Az volt a legnagyobb mulatsága, hogy a gombákat pusztította. Ahelyett, hogy szépen lement volna a bányába a többiekkel dolgozni, fönt haszontalankodott az erdőben. A többi kis törpének az volt a feladata, hogy a vasat, ezüstöt, aranyat felhozzák a tűzhányó hegyekből és elrejtsék a földben, hogy a szorgalmas emberek megtalálhassák. Hanem ez a haszontalan kis törpe csak annyi vasat hozott fel magának, hogy jókora kést készíthessen belőle, és azzal vagdosta a gombákat sorra.

No, meg is haragudtak a gombák. Egy éjszaka követeket küldtek széjjel, hogy valamennyi gomba gyüljön össze tanácskozásra, hogy mit tegyenek a kis törpével. Még a taplógomba is eljött a nagy fenyőfáról. Titokban súgtak, búgtak és senkinek el nem árulták, hogy mit határoztak. Hanem másnap, mikor a törpe előugrált kis barlangjából, csupa furcsa, idegen gombát látott a fák alatt. Azért mégsem ijedt meg tőlük. Odaugrált az egyikhez, hogy levágja, nagyot ütött reá, hát olyan nagy durranás hallatszott, mintha egy ezred katonaság lövöldözött volna, a gomba felpukkant és szemét, száját teleszórta a kis törpének furcsa porral. Ijedtében egy másik gombához szaladt, nekiütődött, az is felpukkadt, azután meg a harmadik, negyedik, míg a törpe se nem látott, se nem hallott, sírva kuporodott le a földre. De bizony hiába dörzsölgette a szemét, nem látott többé, a gombaportól megvakult.

Nagynehezen visszamászott a barlangjába, ott üldögélt sokáig, talán száz esztendeig is, egyedül, a sötétben. Hát egyszer csak keserves sírást hall. Odabotorkál a barlang nyílásához, mert onnan jött a hang. – Ki sír itt? – kérdi hangosan. – Én vagyok az aranylegyecske, - felelte a hang – valami csúnya pók rettentő nagy hálót szőtt a barlangod elé, nem vettem észre, beleakadtam, mindjárt hazajön a pók, akkor végem van! –

A kis törpe szeretett volna segiteni a legyecskén, eszébe jutott a régi kardja, addig tapogatózott, míg megtalálta. Azzal levágta a csúnya pókhálót, a legyecske kiszabadult, hálából elszállott a szemnyitó virághoz, egy kis harmatot kért tőle, azzal megmosta a törpe szemét, hát egyszeribe meggyógyult a szeme, megint láthatta Isten szép világát, de nem is bántotta többet semmi teremtésit a jó Istennek. Szorgalmasan dolgozott testvéreivel és vidáman éldegélt.