Volt
egyszer egy haszontalan kis törpe. Az volt a legnagyobb mulatsága, hogy a
gombákat pusztította. Ahelyett, hogy szépen lement volna a bányába a többiekkel
dolgozni, fönt haszontalankodott az erdőben. A többi kis törpének az volt a
feladata, hogy a vasat, ezüstöt, aranyat felhozzák a tűzhányó hegyekből és
elrejtsék a földben, hogy a szorgalmas emberek megtalálhassák. Hanem ez a
haszontalan kis törpe csak annyi vasat hozott fel magának, hogy jókora kést
készíthessen belőle, és azzal vagdosta a gombákat sorra.
No, meg
is haragudtak a gombák. Egy éjszaka követeket küldtek széjjel, hogy valamennyi
gomba gyüljön össze tanácskozásra, hogy mit tegyenek a kis törpével. Még a
taplógomba is eljött a nagy fenyőfáról. Titokban súgtak, búgtak és senkinek el
nem árulták, hogy mit határoztak. Hanem másnap, mikor a törpe előugrált kis
barlangjából, csupa furcsa, idegen gombát látott a fák alatt. Azért mégsem
ijedt meg tőlük. Odaugrált az egyikhez, hogy levágja, nagyot ütött reá, hát
olyan nagy durranás hallatszott, mintha egy ezred katonaság lövöldözött volna,
a gomba felpukkant és szemét, száját teleszórta a kis törpének furcsa porral.
Ijedtében egy másik gombához szaladt, nekiütődött, az is felpukkadt, azután meg
a harmadik, negyedik, míg a törpe se nem látott, se nem hallott, sírva
kuporodott le a földre. De bizony hiába dörzsölgette a szemét, nem látott
többé, a gombaportól megvakult.
Nagynehezen
visszamászott a barlangjába, ott üldögélt sokáig, talán száz esztendeig is,
egyedül, a sötétben. Hát egyszer csak keserves sírást hall. Odabotorkál a
barlang nyílásához, mert onnan jött a hang. – Ki sír itt? – kérdi hangosan. –
Én vagyok az aranylegyecske, - felelte a hang – valami csúnya pók rettentő nagy
hálót szőtt a barlangod elé, nem vettem észre, beleakadtam, mindjárt hazajön a
pók, akkor végem van! –
A kis
törpe szeretett volna segiteni a legyecskén, eszébe jutott a régi kardja, addig
tapogatózott, míg megtalálta. Azzal levágta a csúnya pókhálót, a legyecske
kiszabadult, hálából elszállott a szemnyitó virághoz, egy kis harmatot kért
tőle, azzal megmosta a törpe szemét, hát egyszeribe meggyógyult a szeme, megint
láthatta Isten szép világát, de nem is bántotta többet semmi teremtésit a jó
Istennek. Szorgalmasan dolgozott testvéreivel és vidáman éldegélt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése