Ez itt madár. Két szárnya van
és napsütésben árnya van,
s ha mély árnnyal les rá az est,
a holdba repül egyenest.
Farkas ez. Horgas foga van,
a gyilkolásra joga van,
s a hóra vinnyogva terül,
ha puskacső elé kerül.
Korhadó csontot ránk falánk
dühhel a földalatti láng,
perzselt gyümölcsből árad a
barlangi medve bánata.
Vad hörgést fel ver a mocsár,
dübög a kardorrú madár,
öklel az óriásbölény,
sárkánygyík dobban, ősi lény.
Halk léptek is halálhozók,
viperát bujtat a bozót,
és nappalon és éjjelen
vonít az ősi félelem,
vonít a táj – hazám ez itt,
nyeltem cseppecske fényeit,
mikor bődülve elkapott
és torkom felett átcsapott,
átzúgott homlokom felett,
hogy törjek lakható helyet,
vágjak vadont, szántsam szikes
pusztáit, szabad telepes,
és alányomva vállamat
emeljek szabad államot,
s ha élni mégsem sikerül,
haljak meg érte emberül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése