Galambjaid, San Marco, látom ismét:
kihalt a tér, nyugodt dél tündököl.
Kósza dalaimat küldöm a friss lég
szárnyán galambrajként az égbe föl,
majd visszabűvölöm,
hogy tollukat új rímek ékesítsék...
Ó, mily öröm!
Te tiszta égbolt, kék fényű selyemből,
mily védőn állsz a tarka kép felett,
melynek lelkét innám, melyet szivemből
szeretek, féltek és irigylek!
Róla lemondanék?
Te szem varázsmezője, szót se erről!...
- Gyönyörűség!
Zord torony, mily hősi-könnyen veted te
magasba itt oroszlán-súlyodat,
mély hangon a tágas teret bezengve!
Tán franciás accent aigu-je vagy?
Tudom, hogy börtönöm,
ha itt maradnék, selyempuha lenne...
Ó, mily öröm!
Halkulj, zene! Várj, míg az árnyak újra
visszahozzák a langyos, barna éjt!
Korán e hang, nem fest az alkony ujja
arany cirádákon még rózsafényt,
jut még idő elég
költészetre, magányra, mélabúra...
- Gyönyörűség!
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése