A rét farsangol s itt állok
vigasztalan
fakó kalap fejemben és fejem
régi világfájdalommal teli
Ma reggel az akácfa, mint a bomba
széjjelrobbant ezer fehér virágba
s a szántókon pipacs-fáklyásmenet
Illat csepeg kamasz gliciniákból
a déli rózsák tágra tárják keblüket
a szomjas méhrajoknak
Víz ömlik, sziklák közt állat kiált
Az Isten nyitva tartja a teremtést
nyolctól nyolcig naponta
És csábít, szenved, megadja magát
minden csak én élet s halál tudója
félek már most örömtelen ősztől
/Ford.: Csorba Győző/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése