Ó, csúcsok, messzi völgyek,
zöld erdőkkel tele,
te búmnak, örömömnek
áhítatos helye!
Mivel kint oly csalókán
zúg a szorgos világ,
borítsd fölém ez órán
zöld lombok sátorát.
Ha a hajnalsugártól
a párás föld ragyog,
oly sok vidám madár szól,
hogy szíved földobog:
mint hogyha szűnne, múlna
a földi gond s teher,
s ifjú pompában újra
támaszd ekkor te fel!
Komoly, halk szót az erdőn
ekkor betűzhetünk
az igaz szeretetről,
s mi kincset ér nekünk.
Híven merengtem én el
a szerény, tiszta szón,
s csodás sugarú fénnyel
telt el egész valóm.
Elhagylak, s messze élek
tőled, mint jövevény,
hol színjáték az élet
tarka utcák közén:
s komolyságod hatalma,
míg az élet halad,
magányomat feloldja,
s szívem ifjú marad.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése