Erdei patakocska
moraját hallgatom.
Fák lombja zúg susogva,
hol vagyok, nem tudom.
Csak fülemüle-ének
szól, teljes a magány,
talán arról mesélnek,
mily szép volt hajdanán.
Holdfény csilláma röppen,
s mintha látnám magam
lenn a kastélyt a völgyben,
pedig mily messze van!
Mintha várna a kertben
a piros és fehér
rózsák között szerelmem,
pedig már rég nem él.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése