A tavasz hosszan jött, sokára!
A megdermedt, hófödte síkon
még ugyanaz a régi sínyom
hevert, nem gyanítva, mi várja.
Mintha
a kikelet ki mégse törne,
minden fagyos volt, puszta, pőre.
Az öblökben – mert ott sem olvadt –
segítségül jégrombolókat
hívtak a megbénult hajók, hadd
tárják azok a hidegét szét.
A tavasz
ködben
rejtezett még.
Mint félkész házat övezték
erdei tar fák – szinte eltűnt.
De
pótolni a késést,
mint az expressz, úgy nekilendült!
A levelek
az ágra-bogra
tolulva jöttek, özönölve,
hogy a kakukk a jövendőt ne
meztelen fáknak kakukkolja.
Április, május
vívja össze-
fonódva ős-gigászi harcát.
Az almafák, mint habzó kancák
fölágaskodtak, és egy percre
úgy maradtak, hogy megmutassák
a létet, ha virágban áll.
S egyszerre ránk
robbant
a nyár!
/Ford.: Illyés Gyula/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése