Nem, míg élek, nem feledlek,
rétjeim s ti ringó berkek,
erdeim, zúgó nagy erdők,
csermelyek, csacsogva csörgők.
Fut, fut az út, ködbe veszve -
hol maradt egy hajlék messze?
almáskertjeink s a holdas
hegytetők hol bóbiskolnak?
Hol a hajnal-harmatozta
csöpp ösvény? most ki tapossa?
Szemem fürkészné a tájat,
s keserű harmatba lábad.
Fut, fut az út, ködbe veszve -
jaj, folyó sem tér hegyre,
út sem akad idegenben,
hogy hazasegítsen engem.
/Ford.: Csanádi Imre/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése