Télre a folyó mind megárad,
Csurig telt tányér szélről a rét.
Otthon a házak ázva fáznak,
Mint a röghöz hű árva veréb.
Most száll az est le, száll az est le,
Erdőre, lápra, messze földre.
Apám merengve, elmerengve
Könyököl, asztallapra dőlve.
Ablakba bámul, füstöl egyre.
Anyám meg sző csak, sző tűnődve.
Már unokáit - már nem engem -
Várja hiába, s hull a könnye.
/Ford.: Garai Gábor/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése