A hőség úgy nyújtózik át a réten,
Mint lázas ember forró vánkosán,
S bénultan fonva át ellankadt testem,
Fehéren ég az út tüzes porán.
Lángolva, rőten lengenek itt köröttem
S isszák, isszák a fényt a pipacsok
S a margaréták közöttük fehérben
Remegnek, mint sápadt csillagok.
De jó lenne a fényben messze menni!
Úgy hív az álomarcú messzeség!
…S a tüzes úton öntudatlan, csendben,
A lábam félve, lassan tovalép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése