Te, ki időmúlásról darálva
emlékeztetsz minket a halálra,
gyere ide, s tanulj végre, némi
lecke árán, helyesebben mérni!
Hisz az embernek a nyomorultnak,
egypár jobb óra nagynéha jut csak.
Ha fel-felnyög keserves bajában,
háború alatt vagy nyavalyában,
ha ínségből, búból, fájdalomból
jó sokat látsz, s a veszély ha tombol,
fertályórának mutasd az évet,
s a fertály múljon el, de végleg!
De ha a viszály kiadja mérgét,
ha a férj öleli feleségét,
ha egymással szülő, gyermek, testvér
a természet rendje szerint megfér,
ha mindenki jó lélekkel áldja,
jótevőjét, kinek jár e hála,
sőt ellenséggel is jót cselekszik,
fertályórád tartson öreg estig!
Ha az ember méltósága porban,
irgalom nélküli, durva korban,
s cselt szőnek törvénytipró garázdák,
ha melegét veszti a barátság,
ha látod, hogy hazánkban a jobbak
széthúznak s egymástól távolodnak,
hogyha törvényt nem tisztel az elme,
s bomlik emberek sok szent kötelme,
ha szíveket az aszály kiéget,
röpke perccé tégy egy kerek évet.
Ha győz az igazság diadallal,
s széthúzókat összehoz az angyal,
ha nagy becsben állnak a románok,
ha a rokonszenvet hatni látod,
ha földünkön boldog nyugalom van,
ha babámat látod a karomban,
ha azt látod, hogy derűs az elmém,
s eltűnődik gyönyörű szerelmén,
rakd a pillanatra zaboládat,
s bűvöld szökőévvé mindahányat!
Ha sikerül békességre lelnem
általad, barátot lelsz te bennem:
de ha nem javulsz meg, fogadom, hogy
elpusztítom egész pereputtyod!
Mert tebenned nincsen könyörület,
bántod a szemünket s a fülünket:
egyre a múló időt jelezve,
bajjal és halállal fenyegetsz te.
/Ford.: Kálnoky László/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése