"Ó Tél! zárd el gyémánt kapúidat:
Észak tiéd, ott ástad mélyre odvas,
sötét lakásod. Ne rázd meg tetőid
s ne zúzd szét oszlopaid vas-kocsiddal."
Nem hallgat rám, s a tátott-száju mélység
felett elvágtat, mind kirántva éles
viharait: felnézni sem merek,
mert ő az úr széles világ fölött!
Nézd csak, az őrült szörny! csontjaira
tapadt prémmel nyögő sziklákra hág:
nyomában hervadás, lerongyolódik
kezén a föld s megfagy a zsenge élet.
Szirteken trónol - s hasztalan kiáltoz
a tengerész, szegény, kire vihar tör! -
míg elmosolyodik az ég s a bőgő
szörnyet hegymélyi odvába kiséri.
/Ford.: Somlyó György/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése