Google+ Followers

2015. július 30., csütörtök

Nagy Lajos: Mint macska az egérrel



Budapesten történt, tehát kávéházban kezdődött.
A lány szép volt, a fiatalember kevésbé, a fiatalember szerette a szép nőket, a leány is szivesen barátkozott a „fess fiúkkal”, de azért megismerkedtek. Előbb azonban hónapokon át ismerték egymást látásból.

A fiatalember esténként egy köruti kávéház ablakán bámult ki. A lány kinn a járdén sétált, hancurozott a barátnőivel és kacérkodott a férfiakkal: amikor az ablak előtt elment, a tekintete találkozott a fiatalemberével. A fiatalember homloka mögött szemmelláthatólag ez a gondolat mozdult:

-      Milyen szép leány: milyen kár, hogy gonosz, mert bizonyosan az, hisz a szeméből se néz ki jó!

A leány tekintete nem a fiatalembernek, hanem csak ugy maga elé, ezt mondta:

-      Miért haragszik rám ez a hólyag?

A megismerkedés maga aztán igen egyszerü volt, a leány megszólította a fiatalembert. Ez ugy történt, hogy egy másik leánnyal látta őt sétálni, amire kis barátnőivel utána törtetett, elhúzott mellette és odaszólt:

-      Jaj, meghasad a szivem!

A fiatalember másnap este már üdvözölte a leányt, azután kiment és csatlakozott hozzá.

Beszélgettek. A leány szininövendék, másodéves. Isten bizony most már nem fog lejárni a körutra, mert nagyon szeret komiszkodni és még Isten tudja mit gondolnak róla az emberek. A multkor  „az az őrnagy” megszólitotta, ő nagyon jót mulatott rajta. Randevut is kért a vén szamár. Különben ismeri Szellemfyt, a kiváló irót. Ismeri gróf Nápolyit is. Ruzicska képviselőt és báró Cukrost, őrgróf Kecmereckyt, Ikszet, Ipszilont, Kut, Kettősvét. Ismeri azt a szép szőke fiút, meg azt a rücsköd cvikkerest. De igen, az a sápadt kopasz tetszik neki, nem is tudja miért, de tetszik, olyan hideg pofa. Legvégül a fiatalember szólt:

-      Mikor lehet magát látni?

-      Majd arra jövök.

A fiatalember aztán szépen össze-vissza gondolta, hogy milyen pompás az a leány, milyen kivánatos, lehet hogy igen, lehet hogy nem, majd meglátjuk (esetleg nem is látjuk meg): furcsa, hogy csak tettetett volt a közönyössége, mert hisz’ egy kicsit mégiscsak érdeklődik iránta, különben szamárság megállapitásokat tenni, de az bizonyos, hogy nagyon kedves.

Másnap eljött a leány, kedves volt.
Harmadnap nem jött el.
Negyednap eljött, kedves volt, benn ültek a kávéházban, de a leány hallatlanul szemezett jobbra-balra.

Azután több napig nem jött. De igen ügyesen mentette ki magát, lehetetlen hogy ne legyen igaz, amit mond.

Egyszer két tiszttel sétált el az ablak előtt, de kedvesen bemosolygott. Másnap találkoztak, este tizenegyig együtt maradtak, a barátság óriási ugrásokkal haladt előre, mégiscsak lesz belőle valami, ki tudja. De hazafelé, amikor a fiatalember karonfogta, kihuzta a karját, ami magában még nem lenne baj, de indulattal huzta ki, kirántotta, talán némi idegenkedéssel.

Most aztán a fiatalember főzni akarta a leányt és két napig nem ment a kávéházba. Három napot tervezett, de csak kettőt birt ki. Pechje volt, a leány ezalatt nem járt arra.

Egy este látta a leányt a nővérével együtt, jobbról-balról karonfogva mentek egy „fess fiúval”.

„Vele igen, velem nem”, - gondolta a fiatalember. – „Ezentul csupán köszönök neki, de nem beszélek vele.”

Másnap jött a leány, beintett a fiatalembernek a kávéházba, hogy menjen ki. Nagyon kedves volt. Igaz, hogy „olyanokat” csinált, de nem lehet vele szakitani, nem is volna értelme, mert hát miért jön mégis olyan szorgalmasan és miért olyan kedves? (Nem igaz?)

A fiatalember meghült, és egy hétig feküdt. Mikor már néhány napja ujra fenn járt, találkozott a leánnyal, elbeszélte neki, hogy milyen sulyos beteg volt, majdnem meghalt. A leány hallgatta, mondta, hogy szegény, szegény, de gyorsan elnevette magát. Mit lehet tudni, talán komikusnak találta, hogy most olyan rekedt és náthás a hangja. Nem baj, nem kell tulságos komolyan venni s ha nem veszi őket komolyan az ember, igen kedvesek és mulatságosak. És legbelül nem is rosszak.

-      Eh, őrült vagyok!

Ezzel a gondolattal marcangolta magát a fiatalember, mert hogy egyszer éjjel, tizenkét óra tájban, igen szépen öltözve, egy javakorabeli elegáns uriemberrel karonfogva látta a leányt. Akkor egymásra néztek, de ő nem is köszönt. Ellenben sokáig állt és bámult utánuk. Bizott magában, hogy többé nem áll vele szóba, - s ez nagyon fájt.

Később, amikor a leány megint elhaladt este a kávéházablak előtt, a fiatalember köszönt, de benn maradt. Ezuttal a leány igen komoly volt, bár egy pillanatra, amikor a köszönését fogadta, mosolygott, mintha mosolygott volna. Ez a jelenet néhányszor, hetek folyamán, megismétlődött, a fiatalember soha nem ment ki. Az utcán is találkozott a leánnyal, köszönt neki és ment tovább. A leány egyszer csak elmaradt a körutról.

Félév mulva a fiatalember egyszer délelőtt, messze az eddig történtek szinterétől, a Ráday-utcában járt, dolga volt arra. Véletlenül éppen szembe jött vele a leány. Furcsa és ujszerü volt ebben a környezetben, más időben, délelőtt, idegen, kopott házak között. Már messziről egymásra néztek, a fiatalember gondolta, hogy majd köszön és megy tovább, de a leány kedvesen mosolygott, jött feléje, nem lehetett ellenállni, talán komikus lett volna neheztelőn hidegnek és merevnek maradni. Kezet fogtak, muszáj volt beszélni.

-      Hát maga hol jár erre? – kérdezte a fiatalember nevetve.

-      Magát keresem! – felelte a leány meglepően, szintén nevetve. És megtoldta:

-      Hol bujdosik mindig, maga haszontalan? Már oly régóta gondolok magára, keresem és sohasem látom.

A fiatalember egy kicsit elbódult, és azt gondolta, talán igaz is, hogy ő bujdosik. Valami kellemes bágyadtság ömlött el a mellében és elhitte, hogy a leány keresi őt, és most is, és itt is, a Ráday-utcában, ahol tíz év óta nem járt, ahol husz év mulva jár majd megint, itt is őt kereste.


Elhitte és vele maradt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szeretettel köszöntök
Minden kedves böngészőt!





"Legjobb lenne hallgatni,
nem mozdulni,megállni,
nem érezni és nem látni?,
de akkor elfelejtenék embernek lenni!"
jazsoli5