Követtem sok-sok csillag büszke s bágyadt
fényét – vágytam sok kikötő után –
érzetem, ó, a végnélküli vágyat
s a boldogságot – álmomban csupán.
Szálltam: körül hideg tajtékú tenger,
bolyongtam: rám zúdult a ködcsapat…
Hiába: minden csillag megcsal
egyszer,
és egyszer minden tenger kiapad.
Szemem a víz sötét méhébe mélyed,
az árny sörényét rázva rámrivall.
Mit várjak még? – Vezérlő fényt
reméljek?
Röpíts vak ár, s te tomboló vihar!
Körül a tenger dördül, sistereg,
küszködik bennem kín és szenvedély –
Ó, csillag, ki a békét ismered,
mikor gyújt már fejem fölé az éj?
/Ford.: Képes Géza/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése