Mihai Eminescu: Ó, jössz-e már

Látod: a fecske útra kél,
hull a sápadt diólevél:
deres a szőlő, őszre jár -
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

Karomba veszlek itt megint,
míg szemem szomjan rád tekint,
s fejem vállason elpihen
szép szelíden, szép szelíden.

Hányszor bolyongtam, édesem,
e völgy ölén s a réteken!
s fölemeltelek, drága társ,
hogy messze láss, hogy messze láss.

Vannak e földön mindenütt
szép nők: szikrákat szór szemük,
de mint te, oly kedves, komoly
nincsen sehol, nincsen sehol.

Te vagy a lelkem, életem:
tündökölsz tisztán, fényesen:
hol is találnék csillagot,
mely így ragyog, mely így ragyog?

Késő ősz van, csillan a dér,
halkan csörren a holt levél,
didereg a puszta határ -
ó, jössz-e már, ó, jössz-e már?

/Ford.: Képes Géza/

Mihai Eminescu: Ó, ha lehetne…

Ó, ha lehetne,
Boldog lennék,
Akármi módon,
Ami szeretnék!
Válnék tükörré,
Mely fényt csillagzik,
S foglalna téged
Magába talpig.
Az aranyfésűd,
Hajad simító,
Veled enyelgő
Kínod csitító.
Változnék széllé
Mely titkon áthat,
S melleden bontja
Könnyű ruhádat.
Álom körötted,
Kószálnék lágyan,
Hogy nyári esten
Szemed lezárjam.
Semmi reményem,
Bármit is tennék,

Hogy az lehessek,
Ami szeretnék.

/Ford.: Kormos István/

Alexandru Macedonski: Ó, semmi sem dalol már…

Ó, semmi sem dalol már lelkedben, még remény sem,
Mikor jövendőd néma s szárnyad eltört egészen,
És álmaidnak mennye is messze-messze van…
S maga a könnyed is, mely papirodra cseppen,
Hideg, mint a kemény fagy sivatagos szivedben,
Mely már világtalan.

Ó, semmi, még remény sem csillan fáradt szemedben,
Mikor a napok múlnak lassú, beteg menetben…
S lehet, hogy arany fénnyel tekint reád eged,
S lehet, csillagtereknek homályos-mély a kékje,
Új zöld, mező, patakszó s erdők hűvös sötétje
Csak sóhajt ad neked!

Ó, semmi, a remény sem, mely elhagyta az élőt,
Nem lesz jelen sírodnál, akkor sem lesz kisérőd!...
Hanem halálodon túl másként lesz, meglehet:
Igazság napja süt majd nevedre és a fényben
Jövendő életed vár s titokzatos ködében
Új fény, új lendület!

/Ford.: Áprily Lajos/

Alexandru Macedonski: Csak hazugság, hogy halál van

Kerten át a napmelegben
Suttogás jár, lepke lebben
Sűrü barackfák során…
Öregség? Álom csupán.

Forrásnál a víz dalolgat,
Benne lengő nád hajolgat:
S nap alatt és holdvilágban
Csak hazugság, hogy halál van.

/Ford.: Áprily Lajos/

Alexandru Macedonski: Halódó rózsák rondója

Halódó rózsák évada:
a kertben s bennem is halódnak.
Pedig hogy éltek, hogy lobogtak,
s most mind oly könnyen vész oda.

Mintha minden borzongana,
mindent szomorúság szorongat.
Halódó rózsák évada:
a kertben s bennem is halódnak.

Ha itt a bús nap alkonya,
sóhaj-özöneik omolnak,
s törékeny homlokuk lekókad,
míg jön, jön a nagy éjszaka.
Halódó rózsák évada.

/Ford.: Garai Gábor/