Magyar anekdota: Petőfi mint korrektor

Petőfi Sándort Vahot Imre 1844-ben újságához, a Pesti Divatlaphoz szerződtette dolgozótársnak. A költő tartozott a lapot csinálni, sőt korrigálni is. Ezért kapott havi 15 forintot, lakást és kosztot. Verseit külön két forintjával honorálta Vahot. Két forintjával, halljad, mai magyar irodalom!

Petőfi hosszas hányattatásai után most ez aránylag jó helyzetben igen nyugodtnak érezte magát. Élete passióéveit kitöltötte, amelyeket minden lángésznek ki kell töltenie, míg a magasra feljut, ha ugyan valaha feljuthat.

Petőfi a szerkesztés technikai részére is igen nagy gondot fordított. Szerkesztője szerint a legcsekélyebb dolgokban is igen lelkiismeretes volt, amit alig mert tőle várni. Így az egykori csavargóból, kalandorból, betyárból – amint még akkor is többen nevezték – szorgalmas, rendes ember lett. A lapjavítás miatt naponként fél mérföldnyi utat kellett tennie Budára, a Bagó és Gyurián nyomdájába.

Minden teendője közül a korrektúrát tudta legnehezebben végezni. Néha ez unalmas munkát egy-egy tréfával derítette föl. Komikus apróságokat korrigált a szövegbe: pl. ebben: „ Egy francia 2000 livre örökséget hagyott egyik örökösének, a másiknak meg 3000 frankot” – a livre és a frank szavakat livrével és frakkal cserélte fel.

Ilyen tréfákon aztán olyan jól mulatott, mint egy gyermek.

Magyar anekdota: Liszt Ferenc a negyvenes években

Egyszer Mannheimban hangversenyezett az akkor alig harminc esztendős Liszt Ferenc, de a hangversenyre alig húsz férfi és egyetlen egy nőhallgató jött el. Ezekhez Liszt – a dobogóra lépve – a következőket mondta:

-          Messieurs et madame! ( Uraim és nagyságos asszonyom!) Minek is üljünk itt olyan feszesen és ceremóniásan, jöjjenek el inkább a Central fogadóba, ott eljátszom önöknek az egész műsort, és közben meg is ihatunk egy pohár pezsgőt!

Úgy is történt: az egész hallgatóság elment Liszt szállására, az említett fogadóba: Liszt pezsgővel és hideg ételekkel traktálta vendégeit, közbe pedig eljátszotta a hangversenyére hirdetett egész műsort: az est folyamán azután a művész úgy összebarátkozott a hallgatóságával, hogy vége-hossza nem volt a felköszöntőknek és bruderschaft-ivásoknak.

Lisztnek legnagyobb ellensége Hauser Miksa, a magyar születésű hegedűművész volt, aki üldözte, ahol csak tehette, és többek közt egyszer egy nagy társaságban így nyilatkozott Lisztről annak fülehallatára:

-          Ez a szélhámos becsapta az egész világot, a pápát, sőt még a magyarokat is.

Liszt erre a megjegyzésre nem válaszolt, hanem leült a zongorához és játszani kezdett: játékával annyira meghatotta a jelenlevőket, még Hausert is, hogy ez a nyakába borult és össze-vissza csókolta a fiatal művész pelyhes arcát. Liszt azonban gyöngéden eltaszította magától az ölelkezőt és így szólt nevetve:

-          Most meg a cigány akarja rászedni Lisztet, aki a pápát és a magyarokat rászedte, a cigány tehát még furfangosabb Liszt Ferencnél.

/ Franz Friedberg emlékirataiból/

Magyar anekdota: A Csokonai-szobor szakértője

Nemrégiben halt meg Debrecenben az öreg Fumagalli Károly, a Csokonai-szobor híres szakértője.

Derék olasz katonatiszt volt az öregúr. Ittjártában megszerette a magyarokat, s aztán mikor nyugalomba vonult, Debrecenben telepedett le. Ismerősei hamar megkedvelték a magyarrá vált agglegényt. Tetőtől talpig gavallér volt, akinek tán nem is volt egyéb hibája, mint hogy nem értett a képfaragás művészetéhez.

Úgy történt a dolog, hogy a hetvenes évek legelején elkészült Izsó mesterműve, a Csokonai-szobor. A leleplezés előtt azonban annak rendje és módja szerint meg is kellett volna bíráltatni ahhoz értő, tudós emberekkel. De hol akad hamarjában ilyen férfiú?

-          Ott van Fumagalli – szólalt meg egy tekintélyes férfiú a bizottságban. – Talján, hát bizonyosan ért az effajta mesterséghez.

Föl is szólították, hogy mondjon kritikát a szoborról. Szabadkozott szegény, hogy így nem ért hozzá, úgy nem ért hozzá. Hiába, nem engedték el. Már csak szóljon hozzá, ha olasz.

Megmondta hát Fumagalli a véleményét, amelyen ma is kacagnak Csokonai földijei:

-          Á ászonlít, ákkor jó, á nem ászonlít, ákkor nem jó.

Magyar anekdota: Csokonai és Bessenyei

Bihar vármegyében járván Csokonai Vitéz Mihály, eszébe jutott, hogy illenék meglátogatnia Bessenyei Györgyöt, az érdemes öreg literátort, ki már pusztakovácsi birtokán remetéskedett akkor.

A gyalogszerrel utazó poétának jókora vargabetűt kellett csinálnia, hogy eljusson a babéros aggastyánhoz. Már fél nap talpalt: és aggódni kezdett, hátha el is tévedt. A félreeső úton nem járt senki, akitől kérdezősködhetett volna.

Végre felbukkanik egy parasztbundás öregember.

„No, csakhogy van útmutató” – gondolja magában Csokonai. – És rákiált az atyafira – mégpedig versben, szép leoninus hexameterben, mert a poétának mindig ritmuson, kádencián jár az esze:

-          Hallja-e kend bácsi, messzé van-é Pusztakovácsi?

A bundás ember meg legott visszavágott neki leoninus pentameterrel:

-          Menjen az úr szaporán, még ma eléri korán.

Csokonai elálmélkodik a hevenyébe verselő paraszton: de csakhamar kitalálja, ki lehet a bundás öreg.

-          Bessenyei! – kiáltja örvendve, és lekapja süvegét.

-          Te meg öcsém, nem lehetsz más, Csak Csokonai Vitéz Mihály! – felel az öreg, és ölelésre tárja karját.

Magyar anekdota: Petőfi és Kappel Emília

Liszt Ferenc 1845 késő őszén Pesten hangversenyt adott, s csodálatos művészetével az egész várost elragadta. Erre a hangversenyre Petőfi is elment. Mivel azonban ő a zenéhez édeskeveset értett, azzal mutatta magát, hogy a hangversenyterem szépségeit bámulta. Egy ritka szépség ragadta meg figyelmét. A gyönyörű leányka egészen belé volt mélyedve a felséges zenébe. Petőfi a bájos jelenségről nem bírta levenni a szemét. Barátai ezt észrevették, s egyik oldalba böki könyökével, hogy ne bámuljon olyan nagyon arra a szépségre, mert nagy baj származhatik belőle könnyen.

-          Miért? – kérdezte büszkén a költő.

-          Nos, mert az a lány nem magunkforma szegény ördög számára született. Kappel Emília kisasszony az: a leggazdagabb pesti bankárok egyikének leánya.

Petőfi önérzetét e gúnyos szavak mélyen bántották. Mi a gazdag apának hitvány pénze egy költő szellemi kincseihez képest?

-          Meg fogom kérni azt a kisasszonyt – válaszolt Petőfi egyszerűen és határozottan.

Barátai azt hitték, tréfál, s mosolyogtak a dolgon.

Másnap fölkeresi azt a barátját, aki említette, hogy ő azzal a családdal ösmerős, s felszólítja, hogy ha akarja látni, hogy Petőfi csak beszélni tud-e, vagy cselekedni is mer, hát kísérje el a bankár házába, még ma tisztába akarja hozni ezt az ügyet.

Barátja még mindig tréfának vélte a dolgot, tehát elkísérte Petőfit a bankár lakásáig. De mikor látta, hogy Petőfi csakugyan komolyan veszi nagy felhevülésében a házasságot, mindenképp le akarta beszélni erről a bolondságról. Hasztalan volt minden okoskodás. Petőfi bement a bankárhoz, előadta kívánságát, hogy ő a leánya kezét kéri. A bankár mint művelt, szeretetreméltó ember, ki Petőfi nevét ismerte és nagyra becsülte, s bizonyosan hallott valamit az ifjú költő furcsaságairól is, barátságos hangon jelentette ki, hogy ő e fellépéstől igen megtisztelve érzi magát, s annyival inkább is éppen semmi kifogást nem tesz ellene, mivel ebben az ügyben egészen a leánya határoz. Petőfi szíveskedjék valamely ismerőse által magát leányának bemutattatni.

Ezzel a legnagyobb nyájassággal váltak el egymástól, s Petőfi nemsokára egészen megfeledkezett a merész leánykérésről.

Némelyek szerint nem is másnap, hanem azonnal a hangverseny után rohant föl a bankárhoz. Ez azonban keveset változtat a dolgon.

Kappel Emília egynéhány év múlva Lónyay Menyhért neje lett.